SZC logo

Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203054/015 | 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

Intézmény logo

Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatok
Széchenyi 2020

Hírek

2026. ápr. 1.


TMSZC Kommunikáció

    Átadtuk iskolánk megújult épületét

    Április elsején került sor a Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium megújult épületének ünnepélyes átadására.

    Átadtuk iskolánk megújult épületét

    A köszöntőbeszédek sorát Dömötör Csaba, a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum kancellárja nyitotta meg, aki elmondta, hogy a 2024 decemberében elkezdődött fejlesztés révén mintegy 3000 négyzetméter újult meg. Méltatta a beruházás megvalósulása mögött álló összefogást, amelynek köszönhetően a vármegye legnagyobb szakképző intézményében tanuló mintegy 1500 fiatal oktatásának körülményei javultak jelentős mértékben. Kiemelte az iskola diákjainak szakmai versenyeken nemrégiben elért kiemelkedő eredményeit, majd köszöntőjét azzal zárta: számára ez az ünnepség nem csak az épületről szól, hanem arról is, hogy ehhez a megújult környezethez méltó teljesítmény, elkötelezettség és jövőkép társul. 

    Ezt követően Berlinger Attila, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve az intézmény városi és térségi jelentőségét. A rendezvény ünnepi hangulatát tovább emelte a Reményik Sándor: Templom és iskola című versét elszavaló két tanuló, Csányi Péter és Vízdár Csaba előadása, majd Horváth István, a térség országgyűlési képviselője és dr. Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Kiemelték az együttműködés és a fejlesztések fontosságát, valamint azt, hogy a megújult intézmény biztos alapot nyújt a tanulók szakmai fejlődéséhez. Az ünnepség különleges pillanata volt Heberling Hanna, az iskola tanulójának előadása is, aki a Valahol Európában című musical „A zene az kell” című dalát énekelte el.

    A program csúcspontjaként sor került a szalagátvágásra, mely után a vendégek bejárhatták a megújult épületet, és megtekinthették a kiállított fotókat is, amelyek az épület felújítás előtti állapotát és a munkálatok legfontosabb fázisait mutatták be.

    A felújításnak köszönhetően az Ady Endre Technikum és Kollégium modern, korszerű, a mai szakmai elvárásoknak megfelelő környezetben fogadhatja a tanulókat és pedagógusokat – megújult terekkel, hatékonyabb működést támogató megoldásokkal és inspiráló, esztétikus környezettel.

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    A szakképzés fejlesztése a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszakában

    A szakképzés fejlesztése a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszakában

    A Svájci - Magyar Együttműködési Program keretében a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum 2025. január 1. és 2027. december 31. között valósítja meg A szakmai oktatás és vizsgáztatás módszertanának megújítása a Dél-Dunántúli régióban című pályázatát.

    2026. febr. 8.


    Baranya Vármegyei SZC

    Új év, új történetek

    Új év, új történetek

    Újév elején, nemcsak az előttünk lévő kihívásokra és tervekre érdemes figyelni, hanem megéri visszatekinteni az elmúlt félév emlékezetes pillanataira is.

    2026. febr. 3.


    TMSZC Kommunikáció

    Dr. Hankó Balázs minisztert kérdeztük

    Dr. Hankó Balázs minisztert kérdeztük

    A Kérdezd a minisztert! fórum sorozat keretében dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter látogatott el 2026. január 27-én Tamásiba, a Vályi Péter Szakképző Iskolába.

    2026. jan. 27.


    TMSZC Kommunikáció/MTI


    Partnereink

    SZC logo

    Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum


    Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium

    7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

    Telefon: +36-74-529-333

    E-mail: titkarsag@adyendre.tmszc.hu

    OM azonosító: 203054/015

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/000578


    2026Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium